|
Hargittai Krisztina - Gondolatok
Hargittai Krisztina vagyok, Aura-Soma konzulens, és reménybeli tanár-jelölt. A Központban dolgozom immár fél éve, és úgy érzem ez az első hely életemben, ahová tartozni tudok.
Az Aura-Soma rendszerével igen kalandos módon találkoztam. Egy ismerősömnél voltam látogatóban, aki akkor érkezett haza egy ezoterikus táborból. Boldogan újságolta, hogy nagyon érdekes előadáson vett részt. Mesélt, mesélt, de én felfigyeltem az egyik polcon egy színes üvegre, és egyre csak azt néztem, nem is igazán figyeltem a szavaira. Mikor megkérdeztem, hogy mi is az az üveg, azt mondta, hogy tulajdonképpen eddig is erről beszélt, az üveg annak a rendszernek a része, amit egy hölgy a táborban az előadáson bemutatott. Gyönyörű volt az üveg, mint egy kis ékszer, szinte vibrált a szobában, le sem tudtam venni a szemem róla. Mindenképpen meg kellett tudnom, hogy hogyan juthatok én is hozzá egy ilyen csodához. Az ismerősömtől kaptam egy telefonszámot, amit már a lakásából kilépve felhívtam, és másnap útban voltam életem első konzultációjára a Teréz körúti Aura-Soma Központba Földesi Orsihoz. Nem mondhatnám, hogy a hely rögtön megfogott, nem éreztem hatalmas energiákat (sosem szoktam), de amikor a készlet elé állítottak, elámultam. Otthon úgy képzeltem, hogy biztosan azt az üveget fogom levenni a polcról, amit az ismerősömnél láttam, hiszen az olyan szépséges, de ott, látva a többit egész más fogott meg. Hirtelen nem is hittem, hogy ki tudok választani „csupán" 4 darabot ennyi színkombináció közül. Mondanom sem kell, hogy végül az ismerősöm üvege nem volt a választásomban. Leültünk, és Orsi lefordította nekem a választott színeim üzenetét. Nem emlékszem mit mondott, mert egyre csak az zakatolt a fejemben, hogy ezt a tudást én is akarom. Mikor végül megkérdezte, hogy maradt-e kérdésem, azt feleletem, hogy csak azt akarom tudni, hogyan lehet ezt megtanulni. Orsi nevetett, és elmondta, hogy folyik Aura-Soma konzulensi képzés a Központban, vannak tanfolyamok. Sajnos ezt az akkori anyagi helyzetemben nem engedhettem meg magamnak, három évet kellett várnom arra, hogy részt vehessek az I-es kurzuson. Addigra már több üveget használtam, elolvastam Mike könyvét a rendszerről, és megérett bennem az elhatározás, hogy ezt a rendszert nem csak ismerni szeretném, hanem másokkal is megosztani.
Az I-es kurzus első napján harmadmagammal ültem Hermann Éva előtt, aki feltette a kérdést, kik vagyunk, mit szeretnénk kapni a kurzustól, a rendszertől. Röviden annyit mondtam, hogy én tanítani szeretném. Éva nevetett, és azt mondta, ez hosszú út lesz. Igaza volt.
Minél többet tudok meg az üvegekről és a mögöttük húzódó hatalmas elméleti rendszerről, annál inkább érzem, hogy még rengeteg feltáratlan szál húzódik meg a sötétben felfedezésre várva. Csodálkozva figyelem, ahogy a színek (és számok) nap mint nap feltárják titkaikat, minden hétköznapi, apró történésben megmutatják magukat. Lassan rájövök, hogy az Aura-Soma egy életforma. A Mátrix című filmnek arra a jelenetére emlékeztet, amikor Neo a hajón a számítógép előtt ülő Syphertől megkérdi, hogy a képernyőn futó számok mögött lát-e valamit. Sypher azt mondja, hogy már úgy megszokta, hogy a Mátrixot nézi, hogy a számok fel sem tűnnek, csak a szép nőket látja. Valahogy így vagyok én is a színekkel és a számokkal. Egy idő után óhatatlanul is észreveszi az ember az élete minden pillanatában megjelenő színeket és számokat, és azok hálásan beszélni kezdenek, súgva magyaráznak, utat mutatnak. Észreveszem magamon, hogy „üvegekben gondolkodom", pl. már nem azt mondom, hogy milyen fura, hogy rózsaszín pólót és aranysárga szoknyát visel valaki, hanem az jut eszembe, hogy mi dolga lehet a bizalom kérdéseivel (B76 Bizalom üveg rózsaszín/arany) vagy mit akarhat megmutatni az aranyhoz és rózsaszínhez kötődő analógiákból. Egy Aura-Somával nem foglalkozó ismerősöm a múltkor szóvá is tette, hogy mennyire furcsán látom a világot, mennyire más lehet mindent ebből a szemszögből megközelíteni. Nekem már az lenne furcsa, ha nem így tennék.
Ez persze nem csak a hétköznapi élet kérdéseire igaz. Az ember bármit is kezd el tanulmányozni, egy idő után látja, hogy minden mindennel összefügg. Mindegy milyen új téma merül fel, az valahogyan csodálatosan beleilleszkedik az Aura-Soma rendszerébe (vagy fordítva). A Központban dolgozva nap mint nap tanúja vagyok annak, hogy Éva bejön, és mond valami újat, valami elgondolkoztató, megdöbbentő dolgot. Mint a mozaikok, kapcsolódnak egybe az információk, a tanítások, a rendszerek. Épp tegnap lepődtem meg, amikor Rekettyés Mária, ismert történész járt bent, és azt boncolgatták, hogy a pálos rend és az Aura-Soma finomanatómiai tanítása hogyan illeszkedik.
Rettentő sokat tudok meg saját magamról (is) minden konzultáció alkalmával, egyre jobban értem a saját működésemet, az emberi lélek működését. Boldoggá tesz, amikor az önismeretet, utat vagy megoldást kereső emberek elégedetten távoznak, mert úgy érzik válaszokat kaptak. Szeretném minél több embernek megmutatni, hogy hogyan juthatnak el ehhez a csodához, hogyan alkalmazhatják az életükben!
Végezetül annyit, hogy az első üveg, amit használtam végül mégis olyan volt, amilyet először láttam az ismerősöm polcán. A neve Őrangyal, és ma már tudom, hogy tényleg az angyalaim vezettek erre az útra.
Szeretettel és Fénnyel:
Hargittai Krisztina
Belépés Regisztráció |