|
A magyar alapítású PÁLOS-REND és az Aura-Soma kapcsolata
A XIII. századadban Boldog Özséb atya által alapított, egyetlen máig fennálló, magyar szerzetesrendünk gyökerei a magyar őstörténethez vezetnek.
A szkíta vagy szittya magyar ősvallás papi rendjét hívhatták „Pálosnak". A görög történetírás sokat értekezett a szkítákról,mint a világ legrégebbi népéről. Diadoros történetíró írta le, hogy Szkítosz vagy másnéven Nimród a szkíták első királya volt. A királyszkíták Szkütésznek hívják ősüket, akinek két fia volt, Naposz és Pálosz. Szkütosz királysága ikerkirályság volt. A fele királyság (ázsiai rész) Páloszé. Pálosz itt halt meg és lett eltemetve a Pilisben, közelebbről a Holdvilág-ároknak nevezett részben, az úgy nevezett kaptárkövek alatt. Ma is láthatók a sír fölötti sziklafalon a piros- fehér (vagy ezüst) sávok, mint felségjelek (6500 éve díszítik a falat).
A pálos szerzetesek mindig fehér ruhában jártak, de az egész papi, később szerzetesi rend színe mégis a piros, vagy vörös volt ( a felkelő, és a lemenő Nap színe).
A fehér vagy tiszta színt az Aura-Soma rendszerében az 54-es üveg (Seraphis Bey) fémjelzi. Ez az üveg a mesterkészlet darabja „a Fény megtisztító ereje, a szenvedés megértése." Ez az üveg megtisztítja vagy méregteleníti a lelket, mindent lemos, hatástalanít, ami nem szolgálja a lélek fejlődését. „Szüksége van rá minden embernek, hogy szembenézzen saját, valódi színeivel" találjuk a kihívások között. Ez a szín segít tisztázni helyzeteket, ugyanis nem biztos, hogy amit mi valóságosnak látunk az a spirituális, valamint a sűrű anyagi szinten is igaz. Ez az üveg rávilágít szenvedéseink értelmére. Amennyiben megértettük szenvedéseink miértjét, megtisztultan felépíthetjük önbecsülésünket, és önszeretetünket.
Wicky Wall szerint ez az egyik legerősebb üveg a sorban, hiszen a fehér minden színt magába foglal. Aki el tud jutni a tisztulás folyamatában az önszeretet fogalmáig és érzetéig, azt is megérti, hogy miért Seraphis Bey nevét viseli az üveg. Időszámításunk hajnalán, Jézus születése idejét nem sokkal megelőzve, Egyiptomban az egyiptomi papi rend létrehozott egy új istenséget, Seraphist. Számos ábrázolásban máig fennmaradtak szobrai. Ez az új istenség szeretetet hírdetett!
Szinte megelőzte Jézus tanításait e téren, viszont Seraphis nem volt testben született ember. Az emberiség teológiai fejlődését figyelembe véve valami egészen új fogalmazódott meg Seraphis által. Nevezetesen, hogy mindent, az egész Universumot, a Földet, és az élő és élettelen világot a szeretetet tartja össze. A Fény miután a Nap szülötte, női energia, és mint tudjuk, minden energia. A fény sűrűsége dönti el az anyag mibenlétét (pl. sűrű anyagi test, vagy finom anyagi test-aura).
Az ősi pálosok tisztában voltak a színek mibenlétével, és használták is a színeket gyógyításra. A középkorban a Rózsakeresztes Rend foglalkozott ezzel a tudással, mint világi titkos intézmény.
Az Aura-Soma 55-ös üvege a tiszta-vörös színt képviseli, és neve Krisztus az Auras-Soma rendszerében. Az ősi pálosok ezt a két színt használták néhány ezer éven keresztül Jézus Krisztus földi léte előtt, várva az Ő világra jöttét, a maguk, és embertársaik gyógyítására.
A karácsonyi ünnepkör a fehér szín ünnepe. Az isteni energiaminőség a mi földi világunkba a téli napforduló idején ragyog be. Megszületik a Fény, a Megváltó, a Világ Világossága „ bevilágít a világosság a sötétségbe, de az nem veszi észre" János evangéliuma. A Húsvét színe a vörös, mert beteljesedett az áldozat, az ártatlan vére kiontatott. A piros Pünkösd az isteni megerősítés ünnepe a feltámadás után az embereknek. „Ne féljetek, veletek vagyok a világ végezetéig."-mondja Jézus.
A tűzláng, s a magyar pünkösdi búcsú, mikor a láthatatlan, vagy szellemi Nap a látható Nap elé kerül, megszületik a Babba Mária. Ő a remény, a szeretet, az áldozat, és a megdicsőülés az embereknek. Ez a Krisztus palack misztikus mondanivalója a színeken keresztül. „ Megmérettetés is ez a palack." Vajon képes-e az egyén komoly spirituális fejlődésre? A pálosoknál ezért is volt olyan fontos a fehér, és a piros szín. (A pálosok semmit nem tudtak az aurasomáról, és fordítva). A pálosok gyógyításairól nem maradtak pontos feljegyzések, sem a gyógyszereikről, sem a módszereikről. A pálos rovásírásos pálcákat, amin ezek rajta voltak, a XI. század elején a judeokereszténység ádáz papjai felégették. A régi valódi istenhitű őskeresztény pálosokat úgyszintén megbűntették, avagy meggyilkolták amennyiben gyógyítottak. Gyógyító munkájukért soha nem kértek, és nem is fogadtak el semmi ellenszolgáltatást. A későbbiekben gyakran boszorkányüldözés áldozatai lettek. A régi pálos mondás a XX. század elején is még élt: „Istennel a magyar népért". A pálosok titokban a Felvidéken, és Erdélyben halált megvető bátorsággal gyógyították a népet (Istennel a Hazért).
A Krisztus üveg intenzívebb változata a 11-es üveg, az esszénus üveg (tiszta-rózsaszín). Kulcsmondata: Felelősséget vállalni a gondolatainkért, és érzéseinkért.
Az üveg képessé tesz a feltétel nélküli önelfogadásra, valamint segít megbocsájtanunk önmagunknak, és embertársainknak.
Ez az üveg szellemi szinten segíti az előző kettőt (54, 55-ös üveg).
Az esszénus közösség ismerte és vallotta Seraphis és Jézus a Krisztus tanait.
Összefoglalva a kereszténység bölcsőjének tekinthető ez a rend.
A rózsaszín szín mindenütt megjelenik, ahol a szeretet jelen van. A női energia színe. A rózsaszínt a keresztény Szűz Mária ünnepek istentiszteletei alatt, mint a liturgikus ruhák színét használták. A 11-es üveg része a tiszta vagy fehér szín is, ami minden esetben a megtisztulás színe. Segít, hogy a szeretet rózsaszínje diadalmaskodjék.
Kegyelemteljes Ünnepeket Kívánok minden kedves olvasónak, és búcsúzom Ányos Pál pálos atya imájával (1782-1784.):
„A Boldogságos Szűz Máriához az édes Hazáért."
Magyarok Nagyasszonya, Szűz Mária! Tekints elhagyatott birodalmadra! Nincs másban oltalmunk, csak Te benned bízunk mi árva magyarjaid. Szemléljed ügyünket, mi gyászos ügyünket, ne hagyd, hogy elnyomják magyar népünket!"
Dr. Rekettyés Mária
Belépés Regisztráció |